A szomszéd megyében, Yorkshire-ben található a hatalmas (1762 km2) Yorkshire Dales Nemzeti Park. A park főképp zöldellő dombjairól, meseszép völgyeiről, gazdag állat- és növényvilágáról, valamint kiterjedt barlangrendszeréről híres. A Newcastle Egyetem diákegyesülete nemrég kirándulást szervezett a barlangrendszerbe “Caving” vagyis barlangászat címszó alatt. Érdekesnek hangzott, úgyhogy rögtön jelentkeztem is. Mivel Magyarországon már több barlangban jártam, azt hittem tudtam, hogy mire vállalkozom. Nagyjából azt vártam, hogy egy tágas barlangban fogunk sétálgatni kiépített, kerítéssel körbekerített betonjárdán, elektromos világítással ellátott járatokban, a túravezető pedig mutogatni fogja a látványosságokat, elmondja, hogy melyik cseppkőnek mi a neve és hány éves. Nos, a mi túránk egyáltalán nem ilyen volt. Akkor kezdtem gyanakodni, amikor a jelentkezésemre küldött válasz e-mailben az állt, hogy biztosítanak nekünk barlangász felszerelést és, hogy akinek van gumicsizmája, az mindenképp hozza magával. Ekkor be kell vallanom kissé megijedtem, de úgy gondoltam, hogy ha már jelentkeztem, mindenképp elmegyek. Valóban teljesen más volt ez mint a korábbi “barlangászós” élményeim. Mielőtt lemásztunk a barlangba mindannyian kaptunk overált és lámpával felszerelt sisakot. Viccesen festettünk, de később kiderült, hogy tényleg feltétlenül szükség volt ezekre a túra során, ugyanis a barlangban teljesen sötét volt, és szűk, nyirkos, sáros vájatokban kellet kúsznunk és másznunk.
A menő szerelésünkben. Jobbra elöl én vagyok (bár erre nem vagyok túl büszke :)). A bal oldalon látható srác, Alaa, volt olyan őrölt, hogy lehozta a fényképezőgépét a barlangba és aztán volt olyan kedves, hogy elküldte nekem a képeket és megengedte, hogy felhasználjam őket a blogomon. Ezúton is köszönet neki a fotókért!
Menetelünk a barlang bejárata felé.
A barlang bejárata, egy 3 méter mély lyuk. Ide kellett leereszkednünk. Azt hittük ez lesz a kirándulás legvészesebb része. Senki sem akart elsőnek lemenni, sőt másodiknak és harmadiknak sem. A fiúk is meglepően udvariasak voltak és előreengedték a lányokat. De szép sorban rávettük magunkat és egymást, hogy lemásszunk a mélybe. Miután leértünk egy rettentő szűk járaton kellett végig kúsznunk.
Ebbe a nyílásba másztunk be. Szerintem teljesen normális, ha egy ilyen helyzetben az embernek "klausztrofóbiás" érzései támadnak. Nekem is átfutott az agyamon, hogy most így az elején kéne visszafordulni, de aztán meggyőztem magam, hogy csak túléljük, ráadásul a többiek túráját sem akartam volna elrontani azzal, hogy kiborulok. Néha elakadtam és azt hittem most nincs tovább, beszorultam, de mindig addig-addig forgolódtam, amég valahogy átfértem. Jött velünk a túrára egy mackósabb fiú is, sajnos neki már itt vissza kellett fordulnia. Ő a kocsinál várta meg a túra végét. A kezdet senki számára nem volt biztató, de megérte átpréselni magunkat a keskeny járatokon, mert utána szebbnél szebb látnivalókat találtunk a barlang mélyén.
Nézzük a cseppköveket.
Szép folyosó a barlangban.
Egy vízesés előtt állok a túra vége felé, sárosan és kissé megviselten.
Kupaktanács az egyik ún. kamrában.
A terv szerint körülbelül 4 órás lett volna a túra. Délután 1-kor másztunk le és előtte jelentettük a barlangi mentőknek, hogy ha este 7-re nem vagyunk kint, jöhetnek keresni minket. Sajnos nem mindenkinek sikerült 7-re kijutni, mert az egyik lány a visszafordulásnál bepánikolt, miután megtudtuk, hogy ugyanazon az útvonalon megyünk vissza, ahol jöttünk. Ekkor már mindannyian fáradtak, szomjasak és éhesek voltunk, ezért senki sem lelkesedett a hír hallatán. Az említett lány viszont nagyon kiborult, nem kapott levegőt és mozogni is alig tudott, valószínűleg teljesen leblokkolt. Így a fiúk vonszolták ki a barlangból egy olyan terepen, ahol sokszor még magát is alig tudja vonszolni az ember. Néhányan előre mentünk az autóhoz és szóltunk a barlangi mentőknek, hogy 9-ig haladékot kérünk a kijutásra. Mire mindenki visszaért a kocsihoz már fél 10 volt és ekkor kezdődött meg a szárítkozás, átöltözés és a szerelésünk lemosása mielőtt bepakolnánk a bérelt kisbuszba vagy "nagyautóba" (ez végig vita tárgyát képezte :)). Végül hajnali 1 órára értünk vissza Newcastle-be. Sokkal hosszabb és fárasztóbb volt ez a nap, mint amire aznap reggel számítottam, de nagyon örülök, hogy részt vettem a barlangtúrán, mert felejthetetlen élmény volt.
